Siklós Baranya megyében, Pécstől és a Villányi hegységtől délre található, Villány településtől nyugatra kb. 13 km-re fekszik. Siklós a hazai borvidékek közül a nagy múltú Villányi borvidék része. Mely történelmi borvidéknek két központja van: a keleti (villányi), ahol főleg vörösborok készülnek, és a nyugati (siklósi), ahol jellemzően a fehérborok alapanyagát termelik.

Siklós hazánk legdélebben fekvő városa, így a térség egyik gazdasági-kulturális központja is. Igazi mediterrán vidék: országos szinten itt a legkevesebb a fagyos téli nap, és ezen a vidéken számlálják a legtöbb forró nyári napot.

Siklós látnivalói – Siklósi Vár

A Siklósi Vár hazánk egyik legépebben megmaradt, középkori erődítménye. Sem a török ágyúk, sem I. Lipót osztrák császár nem romboltatta le, szemben sok hazai végvárral. Falain 700 éves múltjának szinte minden stílusjegye fellelhető: a román kori ablakoktól a hazai gótika talán legdíszesebb erkélyén, a 15. századi várkápolnán, a reneszánsz kapuerődön és a felvonóhídon át egészen a barokk várkastélyig. Jelenleg vármúzeumként működik.

Az Örsi Ferenc regényéből készült Tenkes kapitánya című játékfilm nagy részét a Siklósi Várban forgatták. Ennek emlékére egy panoptikumot rendeztek be a Vármúzeumban.

A vár rengeteg programmal, „Játékországgal”, várja egész évben a látogatókat az állandó kiállításokon túl. További információ: https://www.siklosivar.hu/hu

Siklós látnivalói – Malkocs bej dzsámi

Siklós - Malkocs Bej dzsámi
Siklós – Malkocs Bej dzsámi

A törökök 143 évig uralták Siklóst és környékét. Mindezekből azonban nem sok emlék maradt meg napjainkra. A korabeli beszámolók szerint egykor hét dzsámi működött a városban, ám a 19. századra gyakorlatilag mind eltűnt. Köveiket lakóházak építésére hordták el. Ma egyedül Malkocs bej dzsámija látható, aki az épületet 1543 és 1565 között építette. A dzsámi restaurálása olyan jól sikerült, hogy 1993-ban Europa Nostra díjat kapott érte. Berendezéseit a török állami néprajzi múzeum bocsátotta rendelkezésre. A dzsámit – amellett, hogy helyet ad a város kulturális rendezvényeinek – eredeti rendeltetése szerint is használják.

Cím: Siklós, Vörösmarty u. 2.

Siklós látnivalói – templomok

Szerb templom – Szent Benedek ortodox templom

A templom a 18. században épült copf stílusban. Szabadon álló egyhajós épület, melyet udvar és kőkerítés vesz körül. A torony felső emeletén a négy égtáj felé mutató óra van. A 2000-es évek elején kívülről, 2018-ban belülről is felújították.

Cím: Siklós, Táncsics M. u. 2.

Református templom

1791-ben kezdték építeni a templomot, mely 1806-ra készült el teljesen. 1813-ban már orgonát építettek és 1826-ban három harangot öntöttek a gyülekezetnek (melyből kettőt az I. Világháború alatt elvittek). A korábbi fazsindely tetőt 1866-ban lecserélték cserépre. 1925-ben vezették be a villanyt a templomba és 1927-ben renoválták.

Cím: Siklós, Kálvin u. 18.

Máriagyűdi kegyhely

Siklós - máriagyüdi kegyhely
Siklós – máriagyüdi kegyhely (forrás: https://www.programturizmus.hu/ajanlat-mariagyud-programok.html)

A Máriagyűdi kegyhely szintén ide tartozik, hiszen Máriagyűd ma az ország egyik legkedveltebb zarándokhelye.  A nyugalom és a béke árad ebből a csodás helyből, mely az a gyakori imameghallgatások és a 17. századi Mária-jelenések miatt vált kedvelt zarándokhellyé. Máriagyűd kiváló hely arra, hogy elcsendesedjünk és kicsit befelé figyeljünk. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Siklós

Címlapkép: Siklós-Vár (forrás: https://www.termalfurdo.hu/latnivalo/siklosi-var-161)

Vissza a kategória cikkeihez