Villány pincészet tekintetében egyedülálló adottságokkal bír, hiszen, ha autóval érkezünk is, elég letenni az autót és gyalogosan körbe lehet járni a pincéket, hiszen a pincészetek egymást érik.

Villány az egyik legismertebb a hazai borvidékek között. A villányi bor pedig egyedülálló, főleg a testes vörösborok tekintetében. A vidéken a borkedvelők nagy örömére nagyon sok borászat tevékenykedik, hogy az érdeklődőket megismertessék a borvidékkel és a borvidék adta kiváló borokkal.

A Villányi borvidék elsősorban a testes vörösborairól ismert, de persze a fehérborok kedvelőit sem hagyja cserben. Itt leginkább olaszrizling és chardonnay fajtákkal találkozhatunk. A rozékból pedig erre a borvidékre a testesebb fajták a jellemzőek.

Villány pincészet – pincesor

Elsősorban Villány pincesor ismert a turisták körében, ahol több borászat kínálja specialitásait. Villány látnivalói is többségében itt elérhetőek, érdemes ellátogatni a Bormúzeumba is, melynek az egykori Teleki pince ad otthont. Itt a borászat hagyományos szerszámaival, írásos és tárgyi emlékeivel, és közel száz esztendős borokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. Villány étterem tekintetében is itt a legtöbb étkezési lehetőség, elsősorban a pincesor központi elhelyezkedésének köszönhetően. 

Villány pincesor – kicsit távolabb a központtól

Kicsit távolabb a történelmi pincesortól is nagyon sok borászat kínálja kitűnő borait. A pincészetek szinte egész évben nyitott ajtókkal várják a látogatókat. A borkóstoláson túl, pincelátogatást, dűlőtúra és egyéb remek programokat kínálnak a borászat és bor iránt érdeklődőknek. A dűlőtúra igazán különleges program, mely során betekintést nyerhetünk a villányi borvidék csodálatos szőlőültetvényeibe. Bármely évszakban megyünk is felejthetetlen élményben lesz részünk. 

Villány pincesor – szüret, borfesztivál

A település legnépszerűbb eseménye hagyományosan az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő Villány borfesztivál, hivatalos nevén a vörösbor fesztivál, melynek egyik helyszíne a pincesor. A rendezvény hazánk egyik legismertebb szüreti fesztiválja, mely népszerűségével vonzza a borturistákat. Villány szállás tekintetében bővelkedik a lehetőségekben, de ebben az időszakban szinte minden megtelik, érdemes időben foglalni.

http://www.villany.hu/boraszatok-pinceszetek

Címlapkép: Villány pincészet (forrás: https://www.elmenyterkep.hu/polgar-pinceszet–villany.html)

Vissza a kategória cikkeihez